Kemeneskápolna története
Alig több, mint száz lakosú, utcás, szalagtelkes község a Ság hegy tövében, amelynek határa a hegyre is kiterjed. Első említése 1390-ből való Kapolnafelde néven. Birtokosai a 14-15. században helybeli nemesek voltak. A későbbiekben a Széchy és a Thurzó családok után 1639-ben a Batthyányaké lett. Ők majdnem egy évszázadig zálogba adták, majd a 18. századben az intai uradalom része lett. 1567-ben német katonák okoztak a lakosságnak jelentős károkat, 1588-tól a törököknek voltak kénytelenek hódolni. 1646-ban a török támadás idején Köcsk után Kápolna szenvedte el a legnagyobb veszteséget. A lakosság egy részét levágták, 70 embert pedig fogságba ejtettek. Közülük ketten csak Ságy hegyi szőlőjük eladásával tudták három év múlva kiváltani magukat. A 18. század elején újratelepítették a falut. A település katolikus hívei Köcsk plébániájához tartoztak. A falutól északra található Dombi-dűlőben, a dombháton egy római kori villa maradványairól tudunk. Lak Kemeneskápolna határának nyugati részén fekvő egykori település, első okleveles említése 1394-ből maradt fenn (Lak). Már a 15. században pusztának említik, utolsó felbukkanása Laktelek néven (1481) már elhagyott települést jelez.
|