Nagysimonyi története

Ezer körüli lélekszámú, többutcás, szalagtelkes község, amely­ hez szőlőterület is tartozik az ott levő pincékkel. 1907-től nevezik Nagysimonyinak, korábban Simonyinak, ahogy első írott megjele­nésének Symun (1237) formája is mutatja. A középkorban helybeli nemesek birtokolták, de később részeket szereztek a Nádasdyak, Draskovichok, majd a 18. század­ban a Batthyányak is. Nagysimonyiban szilárdan tartja magát az a hiedelem, hogy Dugovícs Titusz a falu szülötte. Ennek alapján nevezték el róla az általános iskolát. Ezt a közvélekedés azonban semmilyen történeti bizonyítékkal sem támasztható alá. Azt tudjuk, hogy Hunyadi Jánosnak nem voltak birtokai sem Nagysimonyiban, de még Vas megyében sem. Azt is tudjuk, hogy Hunyadiéknak milyen nehézségei voltak a török támadás elleni vé­delem megszervezésével 1456-ban. Nándorfehérvár ostromakor, a vár védői Hunyadi familiárisai és jobbágyai voltak, és a harcokhoz a Délvidékről és Erdélyből tobo­rozták az embereket. Teljességgel valószínűtlen tehát, hogy a le­gendás hőstettet a több száz kilométerrel távolabb lévő Vas vár­megyéből, Nagysimonyiból származó személy hajtotta volna végre. De ha mindez mégis igaz lenne, felmerül a kérdés, lehet-e köze a törököt mélybe rántó Dugovicsnak a Nagysimonyiban élő, a 19. században birtokokkal rendelkező Dugovich családhoz? Ezt az a történeti tény cáfolja, hogy a Nagysimonyiban birto­kos Dugovichok címeres nemesi levelüket 1674-ben kapták I. Lipót császártól. Erre az aktusra nyilván nem lett volna szükség, ha a család akkor már két évszázados nemesi múlttal bírt volna. A Dugovicsok családi kapcsolatainak legendája Döbröntei Gábor kútfőjéből eredeztethető. A tudós irodalmár elmarasztalja Bonfinit (!), mert krónikájának megírásakor nem járt utánna annak, hogy ki is volt név szerint a nándorfehárvári toronynál magát „ma­gyar módra" feláldozó vitéz. Döbröntei leírta, hogy az 1821-ben Nemesdömölkön élő Dugovich Imre vármegyei esküdt átadta neki Mátyás király ado­mánylevelét, amelynek tartalma szerint Dugovich Bertalan atyjának, Titusznak - nándorfehárvári hőstettéért - birtokokat adományoztak' Ezt az oklevelet Döbröntei látta utoljára, okmánytárakban nem szerepel, így hitelességét sajnos nem lehet ellenőrizni. Az viszont történetileg bizonyítható, hogy a Nagysimonyiban és Nemesdömölkön élő Dugovichok az I. Lipót-féle oklevélben szereplő Sárkúti előnevet használták. Sárkút nevű falu viszont sohasem volt Vas megyében, tehát amikor a Dugovichok címerü­ket kapták, még más megyében éltek. Nem bizonyított tehát, hogy a nándorfehérvári hős és a Nagy­simonyiban élő Dugovichok között a névazonosságon kívül bármilyen ­kapcsolat is volna. Ha azonban a Döbröntei-féle dokumentumok egyszer előkerülnének és hitelesnek bizonyulnának, még azokból sem lehetne arra következtetni, hogy Dugovics Titusz Nagysimonyiban született. Ezt még Döbröntei sem állította soha, ő a család és a hős vérségi kapcsolatát próbálta meg igazolni. Erre a tényre Dömötör Sándor néprajzkutató már évtizedekkel ezelőtt felhívta a helytörténészek figyelmét, sajnos nem sok eredménnyel.A falu 1549-ben volt kénytelen először hódolni a töröknek. 1567-ben német zsoldosok fosztották ki. A sárvári vár védelmére Nádasdy Ferenc őrhelyet alakíttatott itt ki, a helyi nemeseket felfegy­verezte és ágyúval (tarackkal) is ellátta őket. 1848-ban a lakosok az előző évben megkötött tagosztályt fel­rúgták, és véres verekedéseket kezdeményeztek. A zavargást katonasá­ggal kellett elfojtani. A település melletti Bánta-hegyen 1683-ban telepítettek szőlőt. Nagysimonyi az 1700-as évek végétől Jánosházával együtt a Kemenes-vidéki zsidóság egyik központja volt. Temetőjükben múlt századi sírkövek mellett megtaláljuk az 1944-ben elhuny­t tudós rabbi Weisz „Sabtaj" Simon síremlékét is. A sírt alkal­manként zarándokok is felkeresik, akik a sírnál elhelyezett ládikába dobják kívánságcéduláikat, a „kvitliket". Zsinagógát a 19. században építettek, ezt 1892-ben újjáépítették mert leégett. 1953-ban a használaton kívüli épületet lebonttoták ( ­helyére postahivatalt építettek). Temetőkertjüket a Szombathely-­Celldömölk vasútvonal sínpárjai választják el a községtől. 1877-ben itt tartották az első magyar nyelvű zsidó egyházi beszédet a megyében. I.világháborús emlékművét 1926-ban, II. világháborúst 1990­-ben áIlították.