Tokorcs története

250 feletti lakossággal bíró, utcás, szalagtelkes község, amelyhez szőlőhegy is tartozik. Első okleveles említése 1237-ből származik (Tucurch). A 19. század végétől Újmihályfával alkot közös települést. Első ismert birtokosai a Sitkeyek voltak voltak, a későbbiekben a Dömölkyek, Kisfaludyak, Esterházyak is voltak itt tulajdonosok.. A 18. századtól egy része a Felsőbüki Nagy és a hg. Batthyány családé lett. 1567-ben német zsoldosok Sitkey Mihály türjei prépost 11 jobbágyának 100 Ft kárt okoztak. A feljegyzések szerint 1588-ban, 1598-ban és 1610-ben hódoltak a fehérvári és pápai törököknek. Bethlen Gábor hadjárata idején a törökök elfogtak egy falubelit, akit kiváltottak, de a tokorcsiak folyamatosan ezután sem voltak hajlandók adózni. A szőlőhegyét 1601-ben említik először. A Pityer-domb-dűlőben, a Tokorcs és Nagysimonyi között, az Inta-pusztára vezető út mellett terül el az újkőkori, a dunántúli vonaldíszes kerámia kúltúra időszakának települése. A falutól nyugatra, a "Kis-Harasztban" rézkori települési emlékeket is gyűjtöttek. A település neve - ma talán nemzetközileg is - elsősorban a római korral foglalkozók körében jegyzett. Határából 1982-ben egy nagyméretű bronzedényben került elő az a 10 789 db bronz érmet, és mezőgazdasági eszközöket tartalmazó, isz. 378 körül elrejtett római kori kincslelet,amelyet a népvándorláskori népek egyre erősödő betöréssel hoz összefüggésbe a történettudomány.

Újmihályfa

1857-ben már a két település lakosságát egyben számlálták, de a hivatalos egyesülés csak 1890-ben történt meg. A népi neve Szatyorszeg, mert olyan kicsi volt, hogy egy szatyorba belefért volna. A hagyományok szerint valamikor a Cseren volt a falu, de ott vizet nem találtak, ezért leköltöztek. Első írásos nyoma 1767-ből való. A 19. században inkább pusztaként tartották számon.